"Épp a tűket húzom ki a királyfi testéből!"
A meseterápiában a mesét adhatja a terapeuta, a mesét hozhatja a kliens, de az is előfordul, hogy egy adott keretből választ a kliens mesét, egyszerűen megérzésből, ahogy Boldizsár Ildikó mondja, a lélek választ.
Ebben az esetben ez utóbbi történt. A lélek választotta meséből merítünk válaszokat a korábban megfogalmazott hiányokra.
Bejárjuk a mesét, a mese is pedig a mi lényünket, tetőtől talpig átitat minket a képeivel, a hangjaival, az illatával. Majd hagyjuk, hogy a mese beszippantson minket is, s egyszer csak egy konkrét meseszereplővé válunk, akinek feladata van ott, azon a mesehelyszínen, ahol éppen most van.
A kliens a mese főhőseként látja magát, ő a királylány. Épp a királyfi mellett áll, a feleségeként, a mese végén, azaz a teljes happy end-ben.
Egy fűszálat, pitypangot hozna magával a meséből (vajon miért?). Mire lehet használni egy fűszálat, pitypangot?
A kérdésre, mi dolga ott, úgy felel, hogy semmi más dolga nincs ott, mint jól éreznie magát.
Egyetlen ellenfele van, a szolgálólány (aki elvette az őt megillető helyét).
Nemcsak ellenfele, de segítői is akadnak, a tündérek. Nyugodt, meleg és biztonságos környezetben, a békesség érzése járja át. Nincs benne semmiféle vágy, amit el szeretne érni, nem akar már semmit megszerezni, "csak"jól akarja érezni magát!
A mese konfliktusaként pedig azt éli meg, mikor a szolgálólány átveszi a királylány helyét. Így egy szerepcsere jön létre, s a szolgálólányból ál-királylány, a királylányból pedig szolgálólány válik, aki nagyon sokat sír mély bánatában, de nem szól egy szót sem.
Ekkor feltettem a kérdést:
Hogyan jelenik meg mindez a te életedben?
"Hát ez az! Sehogy!!!" - kiált fel.
Lehetséges, hogy ez egy vágyott állapot? - próbálkozom megérteni a helyzetet, hiszen, senki nem léphet, sőt ugorhat át egy egész mesét, kihagyva a mesei feladatokat, amik megszerzése nélkül nem vagyunk képesek feloldani az elakadási pontot.
"Igen, pontosan erre vágyom!"- nagyot sóhajt.
Talán épp ez az elakadási pont. A bátorság hiánya. Megnyugtatom, hogy nincs mitől félnie, közösen dolgozunk, együtt pedig könnyebb.
Akkor hol vagy valójában a mesében?
"Épp a tűket húzom ki a királyfi testéből!"
Most már elkezdődhet az igazi munka. Megtörtént az első bátor lépés, ránéztünk az élettelenül fekvő királyfira, akit rengeteg tűvel szurkáltak teli, talán épp emiatt mozdulatlan. A királylány pedig elhatározza magát, hogy verejtékes munkával, étlen-szomjan, éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy megtisztítsa a királyfit az őt megbénító tűktől (sérülésektől, fájdalmaktól).
A munka még izgalmasabb, ha elárulom, hogy a "mese minden szereplője én magam vagyok", ahogy Propp, a mesekutató mondja.
Ha ebből a nézőpontból vizsgálom a királyfit, akkor fel kell tennem önmagamnak is a kérdést, engem milyen, sérülések fájdalmak bénítanak meg? Mik azok a tűk???
...
Itt folytattuk:)